Megtöretve. Első fejezet. Milyen élete lehet egy AIDS beteg gyermeknek?

Úgy hallom ezt a kérdést ma is, mint amikor először kezdtem szolgálni AIDS beteg emberek felé. Az ő válaszuk ugyanazt mondta, mint a társadalom, hogy nincs élet AIDS betegen, csak kirekesztettség, elutasítottság, és védtelenség.
Mindig tudtam, hogy mennem kell  szolgálni feléjük Isten életével és szeretetével. Szentírás:Máté könyve.5.fejezet 41.vers. Így lett az egy mérföldből még egy, és még egy, és még egy.  1995- ben szóltak a kórházban ahol szolgáltam ,hogy van egy kisfiú a gyerekosztályon, menjek látogassam meg.
Meglátogattam, és innentől kezdve nemcsak a mérföldek kezdtek el nőni, hanem Isten szeretete is a szívemben a kisfiú, és a többi gyerek felé. 

Megtöretve. Második fejezet. AIDS beteg között.

 Ajánlás

Ajánlom a könyvet azoknak az olvasóknak, akik sokszor magányosnak érzik magukat. Egyedül hagyva terheikkel, problémáikkal. Mindazoknak akik valamilyen betegséggel, fogyatékkal élnek. Olyanoknak, akik kevesebbnek tartják magukat másoknál. Akiket az élet megcsúfolt, és valami újat szeretnének kezdeni, de nem tudják hogyan. Azoknak, akiknek nincs erejük semmihez. Úgy érzik nincs saját akaratuk, másokra vannak utalva, nem képesek önálló döntéseket hozni. Olyan embereknek, akik elzárkóztak a világtól, és azt gondolják, számukra már nincs remény. Egyedülállóknak, házaspároknak, akiknek nem adatott meg a gyermeknevelés öröme. Azoknak akik elveszítették gyermekeiket, szeretteiket. Legvégül azoknak a keresztény testvéreimnek, akik elbátortalanodtak. Kérem higgyék el, nincs olyan helyzet, amiből ne lenne kiút. Sokáig éltem céltalan, önpusztító életet. Míg egy nap amikor már mindent feladtam, új életet kezdhettem. Volt valaki aki megváltoztatta az életemet. Begyógyította lelki sebeimet. Nap mint nap vigasztal, bátorít engem. Van valakim, aki önöknek is szívesen segít, van valaki, aki feltétel nélkül tud szeretni. Kívánom, hogy a könyv végére Ön is ezt gondolja, mert… bekopogtatott Önhöz...  a remény.

Megtöretve.Harmadik fejezet.A szociális munkás.

A kezdet

1990-ben a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet meghirdetett egy AIDS megelőzési programot. Néhány barátommal jelentkeztünk. Büszkék voltunk, hogy az országban először mi végzünk AIDS megelőző-felvilágosító, utcai szociális munkát. Magyarországon akkor még nem sokat tudtak az AIDS-ről. Igen kényes kérdés volt. Elolvastam néhány könyvet, melyekből világos lett mibe keveredtem. Tudtam, ha jól akarom végezni a munkámat ismeretre, és bőséges tapasztalatra lesz szükségem. Hála a NEVI-nek, színvonalas oktatásban, és terepmunkában volt részünk. Mellette elvégeztem egy AIDS betegápoló tanfolyamot. Később két szakiskolát, és még több tanfolyamot. Hospice ápoló, lelkigondozó, és még sok mást, mert nagyon akartam segíteni.

Mivel lányok kevesen voltak a csapatban, rám osztották a feladatot, hogy vegyem fel a kapcsolatot meleg férfiakkal. Beszélgessek velük az AIDS veszélyeiről, a megelőzéséről. Ilyenkor felvilágosító anyagot is kaptak tőlem.
Büszke voltam, hogy ilyen nemes feladat követeként, akár életem kockáztatásával is, de leszállhatok az alvilágba, megmenteni a kárhozat felé rohanó lelkeket. Gondolataimnál csak a naivságom volt rosszabb! Nap mint nap, este tíz, és éjfél  között, kisétáltam a Duna-korzóra ismerkedni. Tele becsvággyal és izgalommal. Majd „én” megmutatom. Az eszembe sem jutott, hogy valaki már megváltotta a világot lassan 2000 éve. Ha tudtam volna, hogy emberi büszkeségemben porig leszek alázva. A múltba belefáradva, a jövőbe bizalommal nézve, szövögettem terveimet.
’93-ban egyik munkatársam meghívott egy amerikai-magyar gyülekezetbe. Ott értettem meg eddigi életem haszontalanságát, és mondtam igent az Úr Jézus Krisztusnak.  Beiratkoztam a Közép Európai Teológiai Akadémiára, missziós szakra. Lelkipásztoraimon kívül, csak néhány kollégám tudta, hogy esténként a melegekhez járok. Innentől már kettős célom volt! Megelőzni a betegséget, és terelni őket Isten végtelen, feltételnélküli szeretetéhez..

Egy este az Úr megerősített szándékomban.

http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/

Ezt mondta!-Kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy mond el az embereknek, amit láttál, és amit majd ezután mutatok neked. Megvédelek téged a saját népedtől, és azoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, hozd ki őket a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából Istenhez. Akkor Isten megbocsájtja bűneiket, és megkapják a helyüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.
Nos, ilyen szavakkal megerősítve, már nem mondhattam nemet. Tudtam azt is, hogy a lelkipásztoraim  imádkoznak a szolgálatomért.

A melegeket először csak kerülgettem. Számomra egyáltalán nem tűntek ki a többiek közül. Nagyon fiatal fiúk, középkorú férfiak, családapák. Csak sétálgattak. El sem tudtam képzelni, hogyan kötik az üzletet!
Jó volt kijárni hisz mindig este az iskola után mentem hozzájuk. Ahányszor odamentem Isten öröme, szeretete, betöltötte a szívemet. Megértettem mennyire fontosak számára az emberek.
Egy idő után kezdték megszokni, hogy ott sétálgatok. 
Kaptam egy kis táblácskát, amire az volt írva: streetworker! 
Ez megőrzött a sötét alakoktól, és a rendőrök sem igazoltattak, pedig szinte minden este kijártak ellenőrizni. Ez megnyugtató volt számomra.
Amikor először szólítottam le egy kb. tizennyolc éves fiút, majd hanyatt estem ijedtemben. Nem tudtam mi tartott vissza, de egy láthatatlan kéz, szinte leszorított az ülőhelyemre. 
A hangja magasabb volt, mint az enyém. Lágyan, dallamosan ejtette ki a szavakat. Minden mondatában többször is „édesemnek” hívott.
Gyönyörű volt, mint egy férfi modell, de romlott, mint a rothadó alma.
Lelke tele félelemmel, becsapottsággal, fájdalommal. Mint legtöbbjüket, őt is megerőszakolták kisgyermekkorában!

Tizennégy évesen már az utcán kereste a kenyerét. Sajnos nem ő volt az egyetlen, aki itt találta meg, a ,,hivatását”.

Láttam elég sok gonoszságot életem során. Mindent fel tudtam dolgozni. Egyedül a nemi erőszakkal nem tudok mit kezdeni. Évekig hallottam a megkínzott gyermekek, és felnőttek sikolyát a fülemben. A mai napig  ha végig megyek az utcán, és kiáltást hallok, mindig azt hiszem, hogy valakit megerőszakolnak.
A legszörnyűbb, hogy az áldozatok nem mernek segítséget kérni, bűntudatuk és félelmeik miatt.

Hat év alatt, a meleg világ egy részét sikerült megismernem! Sok éjszakát átbeszélgettünk. Néha elő fordult, hogy belecsöppentem veszekedésekbe, sőt komoly verekedésekbe is.  A bűn szedte áldozatait. Sok fiatal fiú jött át Romániából, azzal a céllal, hogy belőlük éljen. Találkoztam többször is nepperekkel, kemény fiúkkal. A melegek komoly céltáblái voltak az alvilágnak. Rendszeresen megverték, kirabolták őket. (Néhányukat meg is ölték). Az áldozatok nem jelentették föl őket. Nemcsak féltek, de szégyellték is magukat. Egy idő után, délutánonként kijártam a Népligetbe is. Ez még az én harcedzett lelkemnek is sok volt. Sokan a bokrok közt kötötték néhány perces üzleteiket. Nagyon fiatal fiúk jártak oda tizennégy-tizennyolc év körüliek. Nem értettem, miért nem fontos az ő életük senkinek. Nem tudtam senkiről, aki segíteni akart volna rajtuk.
Ennek ellenére, Isten nagyon is törődött velük.
Egyik éjszaka, úgy éjfél körül, amikor haza indultam a Corsoról, észre vettem, hogy egy harminc év körüli férfi ül meggörnyedve a padon. Láttam, hogy rosszul van. Megkérdeztem segíthetek-e? Azt mondta, bármi történik is, mentőt nem hívhatok hozzá. Kábítószerrel túladagolta magát. Nem tudtam, mit tegyek. Akkor még nem volt mobiltelefonom, sem tapasztalatom. Ráadásul csak ketten voltunk a környéken. Hirtelen a sötétség is kezdett bennünket körbe ölelni. Azt hiszem akkor igazán átjárt a félelem. Majdnem pánikba estem.
Így még soha nem találkoztam kábítószeressel. Mindent amit addig tanultam róluk, azonnal elfelejtettem. De Isten ereje nagyobb volt, mint az én félelmem. Leültem mellé, megfogtam a kezét, és elkezdtem imádkozni. Tudtam, hogy vagy közbeavatkozik Isten, vagy meghal. Én meg a rémülettől vele megyek. A szemem láttára lett jobban. Ezt senkinek nem hittem volna el, ha nem velem történik. Sajnos én is azok közé a hívők közé tartozom, akik néha csak akkor hisznek, ha látnak valami csodát. Ez a drága emberi roncs, aki aznap éjjel megmenekült, a legnyomorultabb állapotában átadta az életét Krisztusnak. Isten a pokol kapujából hozta vissza.

http://www.albaref.hu/videok/keresztyen_jatekfilmek_videok/Szabadulas_27_evnyi_homoszexualitasbol

http://visszaavalosaghoz.hu/

Megtöretve. Negyedik fejezet. Kiút a pokolból.

Sokan mondták nekem,hogy nem vagyok normális, a munkám miatt. De én tudom, hogy  az Úr Jézus szemében ők voltak akkor  a legfontosabbak  a világon. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Nagyon sok keresztény elmegy misszióba. Sokakat bebörtönöznek, megölnek,  ellássák a holttestüket.

Az ázsiai, afrikai hívőket halálra kínozzák. Afrikában templomok falára szegezik őket. De megyünk, mert az Úr szeretete szorongat minket. Az életünknek egy célja van. Megismerni  az Úr Jézus Krisztust, és elmondani az embereknek, hogy van bocsánat a bűneikre. Van Isten, aki kész megszabadítani azt, aki hozzá kiált, bármilyen helyzetben is van. Van lehetősége a bűnbánóknak, hogy a mennybe jussanak. Bizony sokszor félünk, de továbbmegyünk, mert megéri. Sokan azt mondják ez áldozat, de ez nem így van. Az Áldozat a kereszten ontotta  vérét, hogy örökre szabadok lehessünk. Szerintem ez inkább megtiszteltetés, egy csodálatos kiváltság.

Tudom, hogy könnyebb elfordítani a fejünket.Megtettem én is. Ha kapcsolatba lépek valakivel, az felelősséggel jár. Sok időt, és néha  a pénzünket is oda kell szánnunk. De megéri, mert nincs annál nagyobb öröm, mint amikor látom, hogy életek változnak meg.Néha az utolsó pillanatban.

Megtöretve. Ötödik fejezet. Kiút a pokolból.

Mint keresztény ember, kötelességemnek tartottam látogatni őket, de a szabad akaratukat nem befolyásolhattam. Emlékszem, amikor először mentem a kórházba.  A félelemtől reszkettek a lábaim.

Addig nem volt baj, amíg az utcán vagy a McDonald's -ban beszélgettem velük.
De a kórház, az más volt.

Amitől igazán rettegtem, az a haldoklók látványa volt. Emlékszem, ahogy közeledtem a kórház felé, úgy fogyott el az erőm. Mire odaértem, szinte ólomlábakon jártam.

Megpróbáltam mindenfélét kitalálni, hogy visszaforduljak, de a lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Sírtam a félelemtől.

Folytak a könnyeim és nagyon szégyelltem magam. Egyedül voltam, de mennem kellett. Egyszer csak felnéztem az égre, és mint egy hatalmas madár, képzeletemben megjelent Isten és ezt mondta!- Ne félj! Én őrzöm ezt a helyet.
Menj bátran! Ők fontosak nekem!

Mire a kórterem ajtajához értem már száraz volt a szemem. Ettől kezdve, amikor csak tudtam, meglátogattam azokat a meleg fiúkat, akik megfertőződtek.

Szabad ember voltam. Azt tettem, amit akartam. Nappal a Vár könyvtárába jártam tanulni, este Teológiaiára, és utána az utcára dolgozni. Úgy osztottam be az időmet ahogy akartam! A fizetésem nem volt valami sok, de elég ahhoz, hogy megéljek. Valahogy mindig kaptam valamit a családomtól, a barátaimtól. A legfontosabb az volt, hogy egészséges voltam. Bár a lelkem akkor már nagyon meg volt törve, de az egészségem nagy kincs volt.Tudtam ezt, vigyáztam is magamra. Mindenhová gyalog jártam, és közben énekelgettem, imádkoztam. Nap, mint nap  hordoztam a „pácienseim” nyomorúságát. Hála Istennek, mégsem telepedett a lelkemre. Azt a fájdalmat ami az ő lelkükben volt, más nem is tudta volna sem elhordozni, sem gyógyítani. Lehetetlen. Isten az egyetlen, aki képes letörölni a könnyeket, begyógyítani a sebeinket. Ő ismeri a lélek húrjait, hisz Ő teremtette az érzelmeinket is. Ezért bárkit bármiből képes meggyógyítani, megszabadítani. Ezt a reményt kellett átadnom  nekik.

Az első fiú akit a kórházban meglátogattam nem erősített meg abban , hogy ott a helyem. Ahányszor csak bementem hozzá, elbátortalanított. Kiabált velem, és mindent megtett , hogy Istent elutasítsa. Ez a lelkemnek nagyon fájt, mivel tudtam, hogy nem sok van neki hátra. Ha nem fordul Isten felé, menthetetlenül a pokolba kerül. Egyik reggel ahogy kinyitottam a szoba ajtaját láttam, hogy az ágya be van vetve. Tudtam hogy meghalt. Ahogy ott álltam az ágya mellett, hirtelen iszonyú fájdalom járta át a lelkemet. Láttam ahogy viszik a pokolba, és ordít, de már nem hallgatja meg senki. Akkor ébredt rá, hogy végleg elutasította az örökéletet. Az Úr Jézus Krisztus ott zokogott mellette. Akkor már nem tehetett érte semmit.  Isten tiszteli az ember szabadakaratát. Az a szörnyű fájdalom teljesen megbénított. Nem tudtam megmozdulni. Abban biztos voltam, hogy a szívem meghasad bennem, és meghalok. A fájdalom elviselhetetlen volt. Isten néhány percre megengedte, hogy átéljem mennyire fáj neki ha valakit örökre elveszít. Nem azért teremtett bennünket, hogy a pokolba kerüljünk. A látomás után még órákig zokogtam. Addig is szerettem őket a magam módján, de  ezután már feltétel nélkül tudtam bárkit szeretni, elfogadni. Persze nem az életvitelét, hanem az embert magát. Igazából nem értettem mi a pokol. De …

Egy éjszaka álmomban Isten megmutatta, hogy valóban létezik a Pokol. Rettenetes volt. Láttam a Mennyországot, de akkora volt a szakadék a Pokol és közte, hogy lehetetlen volt átmenni. Sűrű, szürke, áthatolhatatlan sötétség. Egyedül ,örökre elveszve. Aki ott van állandóan vádolja magát, és Istent. Nem szabadul meg sohasem. A legtöbb ember nem törődik ezzel, pedig a halálunk után mindannyian találkozunk Istennel. A Biblia szerint minden térd meghajol előtte. Mindig elszomorít, ha emberek viccelődnek, hogy ott lesznek a barátaik. Ha nem fordulnak Isten felé, ez így is lesz, de nem lesz jó kedvük, és nem lesznek együtt. A pokol egy elkülönített hely azok számára, akik büszkeségük miatt elutasítják az Úr Jézus Krisztus váltságművét. Csak bejárata van, kijutni lehetetlen. A jó emberek sem jutnak a mennybe csak azért, mert emberi jóságuk által akarják ezt kiérdemelni. Ez is ördögi hazugság. Csak annak van belépője, aki megalázza magát, mint egy gyermek, és segítségül hívja az Úr nevét. A Biblia ezt tanítja, és én hiszek neki.

http://istenletezik.hu/    http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet
http://visszaavalosaghoz.hu

Megtöretve. Hatodik fejezet. Kiút a pokolból.

Ez a látomás nagymértékben hozzájárult a további munkámhoz. Egyik nap, az iskola épülete előtt sétáltam, amikor megláttam egy gyönyörű németjuhász kutyát sétáltató fiút. Én még életemben nem láttam ilyen értelmes állatot. Ragyogott a szeme ahogy rám nézett. Azt hittem megszólal mint Bálám szamara a Bibliában.(Megjegyezném egy pitbull miatt komoly pánikbeteg voltam.) Dávid a gazdája, mint később megtudtam, jólneveltsége miatt hallgatott csak meg. 
Meghívtam istentiszteletre, de esze ágában sem volt eljönni. Valaki, odafönt igazgatta a sorsunkat, mert nem tudott elkerülni! A szomszéd épületben lakott. Így hát meglátogattam. Nagy nehezen beadta a derekát, és eljött.

Valamit nagyon titkolt, mert ugyan csak nehezen vette rá magát, hogy elmondja. Egyik nap közölte velem, hogy ő bizony HIV+. Majdnem szembe nevettem. Amikor elmondtam, mi a munkám, leomlott a köztünk lévő fal. Ahányszor kimaradt az istentiszteletről, utána mentem és megkerestem. Később elmondta, miket gondolt  rólam! Hála Istennek, egy szép nap eldöntötte, hogy ő is beiratkozik az iskolába. El is végezte teológia szakon. Azért mert valaki HIV+ miért ne élhetne teljes életet? Egy német keresztény lány hozzá ment egy HIV+fiúhoz, egy másik elment misszióba. Vannak néhányan, akik lassan husz-huszonöt éve betegek, de élnek, mert Isten életben tartja őket. Nem siránkoznak, inkább engedelmeskednek. Isten pedig megajándékozza őket hosszú élettel. Azóta huszonegy év telt el! Dávid, az egyik legjobb barátom! Igazi testvérek vagyunk. Körülbelül húsz éve tud a betegégéről, még is úgy él, mintha semmi baja nem lenne. Többször volt a halál torkában. Az AIDS mellett megélte a Kaposi-sarcoma kínjait is.(A Kaposi-sarcoma, rosszindulatú érdaganat.) Mégsem hallottam soha panaszkodni. Ő tanította meg nekem, hogy hogyan kell adni őszintén, semmit nem várva cserében. Bár nagyon szegény volt, de hozzá bárki bekopogtathatott. Mindig volt egy szelet kenyere, egy bögre teája. Úgy hív: Anyám! Megbecsül. Nagyon hálás, bár többször meglopták, becsapták, visszaéltek a bizalmával. Ennek ellenére soha nem néz vissza a múltba. Kihasználja ajándék élete minden percét. Ha panaszkodni akarok, sokszor őt hívom fel. Érdemes meghallgatni a tanácsait. Nem oktat ki, nem magyaráz, csak szeret, úgy ahogy vagyok! Imádkozik értünk éjjel-nappal. Különlegesen érzékeny szíve van.
Odafigyel azokra, akiket mások megvetnek, kigúnyolnak. Ő megértette, hogy sok bocsájtatott meg neki, ezért nagyon tud szeretni. Egy beteg, aki szívének gazdagságából hoz elő örökkévaló kincseket! Nagy tisztesség, hogy a barátomnak, testvéremnek hívhatom. Tanít, látogat, lelkigondoz, tanácsokat ad, utat mutat, hűséges evangélista. Betegsége ellenére sokszor elutazik egy-egy vidéki városba tanítani. A fiaimat évekig ő tanította, örökkévaló értékekre.

Oly sok embert hallok panaszkodni, akiknek minden megadatott. Ajánlom Dávid példáját gyógyszerül. Nemrég megnősült. 

Gyönyörű, tiszta szívű, egészséges feleséggel, és két egészséges kislánnyal ajándékozta meg az Úr, hűséges, kitartó életét. Ha hiszik ha nem, Isten megvédi őket, mert az Ő tanítása, az Úr Jézus személye, életük központja.

Sokan azt hiszik, hogy minden megfertőzött fiú meleg, de ez nem így van. Néhányan vérátömlesztéstől, vagy más módon kapták a vírust. Találkoztam ilyenekkel is.Az én gyermekeimet, kicsiket, és nagyokat is megfertőzték. A vírus nem tesz különbséget.
Két családban az anya(volt) és egy -egy gyerek fertőzött. Az anyukák a Mennyben vannak, de a gyerekek már felnőttek, és úgy élnek mint az egészséges emberek. Vigyáznak másokra,  amennyire csak tudnak. Vannak nagyszerű történetek, melyek bizonyítják, hogy elkeseredés helyett  érdemes Istenhez kiáltani, hogy hosszú, szeretetben, és kegyelemben gazdag élete lehessen bárkinek, mint nekik.
http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/

http://visszaavalosaghoz.hu/

Megtöretve. Hetedik fejezet. A melegek között.

László a transzvesztita!

László, munkatársam és barátom volt!

Sajnos már gyermekkorában azt hitte magáról, hogy ő valójában lány, aki félresikeredett. Sokszor fölvette édesanyja ruháját titokban. Ilyenkor egy nem létező mikrofonban utánozta a sztárokat. Művészi szinten tanulta meg a sminkelést, a csábítást, és a hazudozást. Így nemsokára őt is elnyelte az éjszakai élet. Hogy milyen sokszor bántották, és hogyan kínozták gyermekkorától fogva, azt nem tudom leírni. Sem önök, sem én, nem tudnák elviselni. Rendszeresen meleg bárokban lépett föl. Néhány ilyen bárba én is bementem, sőt ott találkozgattam vele is. Szerintem nem is fogtam föl, hogy hol vagyok. De a világ végére is elmentem volna utánuk, mert én a Jó Pásztort követtem, aki ha egy báránykája elcsatangol, ott hagyja a másik százat, és addig megy utána, amíg az elcsavargott bárány meg nem érti, hogy úgy szereti, ahogy van. A változást majd a Pásztor munkálja ki a szívében, nem neki kell megváltoznia. Csak fogadja el az Atya szeretetét.