Tanulni, de hogyan?
Nem sok idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, Budapesten nincs iskola, amelyik befogadná őket. Szerencsére Bátorka tanítónője továbbra is járt hozzánk még egy évig.
Arra gondoltam, hogy talán én is tudnám tanítani őket. Keresni kezdtem, és sikerült találni egy alapítványi iskolát. Így a gyerekek magántanulók lettek. Vizsgázni kellett csak bevinni őket. Mivel én is szerettem tanulni, különösen olvasni, az első év nem volt nehéz. Másodikban már éreztem,hogy teher számomra ellátni, és tanítani is őket.Keresnem kellett valakit aki segítene.mert a tanítónő már nem vállalhatta a tanításukat mivel, csak a kórházban hosszú időt töltő gyerekeket taníthatta.
A gondoskodás most is el volt készítve. A szomszéd kerületben lakott egy vállalkozó barátnőm. Éva különleges, érzékeny, intelligens ember volt. (Nem sokkal előbb halt meg mint Andráska, rákban.) Nagyon komolyan tanulmányozta a Szentírást, és kitűnően beszélt angolul. Sok mindent lefordított nekünk. Szerette a matematikát, és a többi tantárgyat is, amit az iskolában tanítottak. Ő vállalta a segítő szerepét. Andráska első barátja is ő volt. Éva mindig úgy tanított, hogy leadta az órát, majd ott maradt velük beszélgetni. Órákig sétáltak, és beszélgettek a fiúkkal. Bár Bátorka is nagyon szeretett tanulni,de ő sokszor elfáradt és lepihent. Andráska is szomjas volt a tudásra. Itta Éva szavait, és szinte mindent megjegyzett, amit hallott. Hogy a két fiú nagyon értelmes, arra már az első évben rájöttem. Mindent megtanultak, amit kellett. Ez teljesen ellentmondott a szakvéleményeknek. Szerették az órákat, különösen a matematikát. Éva kitűnő tanárnak bizonyult. Magántanulóként, elzárva a többi gyerektől, nem volt egyszerű a tanítás. Abban az időben Bátorkának szinte állandóan hasmenése volt, de gyenge fizikumát ellensúlyozta jókedve, emberszeretete. Andráska,a papírjai szerint sérült gyermek volt. Ez időnként lassúságként bukkant elő, de tanítható volt és tanult is.
A harmadik évben már tehernek éreztem a tanítást, a háztartási munka,és egyéb feladataim mellett. Ezért az isteni gondviselés küldött hozzám egy tanító bácsit! Laci bácsi fiatal férfiként (három gyermek édesapja, néhány évet Szibériában élt a feleségével misszionáriusként) tapasztalatokban, és szeretetben igencsak bővölködött . Sokat fociztak, játszottak. Örültem, hogy végre egy férfi is van a csapatban. Sokkal jobban értett a tanításhoz mint én. Észrevette hamar a gyerekek szükségeit, és mindent megtett azért, hogy örömöt csempésszen a fiúk életébe.Ennek ellenére sokat gondolkodtunk azon, hogy jobb lenne a fiúknak a gyülekezet iskolájában, a többi gyerek között. Akkor már három éve jártak vasárnapi iskolába.Persze felügyelettel. A szülők félelme is kezdett feloldódni, így hát azt gondoltam, hogy ott a helyük a többiek között. Nem tudtam megérteni az emberek félelmét, egészen addig, míg egy nap találkoztam egy gyönyörű családdal. Négy gyerek, mind egészségesek. Leültem, és gondolkodtam azon, hogy mit tennék, ha döntenem kellene négy gyerek sorsa vagy egy másik élet fölött. Teljesen beleéltem magam az egészséges gyermek szüleinek a helyzetébe. Éreztem a felelősség súlyát.Minél jobban kezdett lenyomni, annál hangosabban dobogott a szívem:Nem ! Nem ! Nem ! Nem engedem a gyerekeimet!
Attól kezdve nem erőltettem a kapcsolatokat. Isten szeretete elvégezte az emberekben. Néha azonnal akarunk dolgokat, de érdemes várni arra, aki Mindenható, Mindentudó,Szerető,és igen tapasztalt Isten.Ő képes megváltoztatni az emberek hozzáállását.
Isten szeretetére bíztam, aki azt mondta: Nem hatalommal, nem erővel, hanem az én Szellememmel!
Tudtam, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy meggyőzzem az embereket arról, hogy milyen értékesek a gyerekeim. Látniuk, hallaniuk kellett őket ahhoz, hogy együtt járhassanak a többi gyerekkel.
http://visszaavalosaghoz.hu
http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése