Megtöretve. Tizeneggyedik fejezet. Élet AIDS beteg gyerekekkel.

Rólunk keresztényekről, sokszor hamis kép él az emberekben. Sokan úgy képzelik, hogy tökéletesek vagyunk, soha nem rontunk el semmit, nincs bűn az életünkben. Pedig ugyanolyan harcok vannak az életünkben mint másoknak.Nem szabad hibáznunk.Ez egy hamis elvárás! Isten hadseregében az igazi hősök gyenge, a világtól megfáradt, de az Úr Jézus Krisztustól új életet kapott emberek. A világ nem tudott használni minket, de Isten számára értékes a leggyengébb, legnyomorultabb ember is. Csak a megtört szívű ember használható számára. Bizony ez sokszor harcot,nyomorúságot,próbatételeket jelent! Keresztényként tapasztaltam meg mi az igazi szenvedés, nyomorúság, ahogy a gyermekeim is, de soha nem voltunk egyedül, magunkra hagyva.

A gondolatot tett követte.
A gyülekezet , és a Magyar Gyermek AIDS Alapítvány, első perctől szívügyének tekintette a gyerekeket. Nagyon sok pénzt kaptunk  az iskolára. Így a harmadik évben a gyülekezet oldalépületében négy gyönyörű helyiséget sikerült berendezni számukra . Nagyon boldogok voltak, hogy igazi iskolába járhatnak. Csodálatosan felszerelt, minőségi iskolájuk lett. A legjobb padokat, iskolaszereket kapták. Volt egy gyönyörű tanterem ,egy hatalmas nappali, ahol vendégeket fogadhattunk. Külön játszó szoba, és egy konyha,ahol főzhettünk,és ebédelhettünk

Kilenctől egyig tanultak. Ebéd után lefeküdtek aludni,majd sportoltak,játszottak egy órát.Utána elkészítették a házi feladataikat. Fél ötkor indultunk haza.Vacsora után minden este bicikliztek, vagy sétáltunk egy-két órát. Ez mindhármónknak nagyon jót tett.

Negyedikes koruktól már egyedül jártak iskolába. 
Szinte minden hétvégén elvittem őket valahová kirándulni. Szerették a Vadasparkot, a Budai hegyeket, Visegrádot, Esztergomot, Sopront. Törekedtem rá, hogy sokat legyenek friss levegőn. Reggel kilencre jártak iskolába, mert fontos volt, hogy nyugodtan reggelizzenek és bevegyék a gyógyszereiket. Megpróbáltam nyolcra vinni őket, de Bátorka ilyenkor sokszor kihányta a reggelijét. Így a gyógyszer is kárba veszett, mert kétszer nem vehette be. Meg kellett tanulnunk az ő igényeikhez alkalmazkodni. Évekig saját tanáraik voltak, így nem volt nehéz ezt véghezvinnünk.

Néhány év elteltével még egy kisfiú került oda, akit szintén egy kiváló nevelőszülő gondozott. Így már hárman tanultak. Sok megpróbáltatáson mentek keresztül.

A három fiú között nem volt igazi egység, barátság.A kisfiú és a mamája is HIV+ volt. Sajnos az anyuka két év múlva meghalt. Ez a drága gyerek igazi vadóc volt. Ami nem csoda, hiszen hatéves korára mindent megtapasztalt, ami rossz ezen a földön.Később tudtam meg,hogy négyévesen megerőszakolták, és ő is kiszolgálta anyja kuncsaftjait. Szerencsére a nevelőmamája nem az a fajta volt,aki fölad valamit is. Mindent megtett a gyerekért a családjával együtt, amit emberileg lehetséges. Mindannyian láttuk benne a lehetőséget. Sajnos Bátorkával a mai napig nem tudtak megbarátkozni. Rengetegen imádkoztak azért, hogy a fiúk testvérként szeressék egymást, de ennek ellenére,hatodikban sok bajt csináltak. Andráska halála után  ketten maradtak.Ez a drága kis vadóc pedig egy értelmes, nagyszerű fiatalemberré serdült. Ahányszor találkozom vele, mindig hála járja át a szívemet. Érdemes volt időt, és pénzt fektetni az életébe. Nagyszerű fiatalember. 
Halála előtt néhány hónapig Andráska a másik kisfiú családjában élt. Megszerették egymást,jó barátok lettek. Elvesztésével mind a két fiú elveszítette a testvérét. 

Nem volt könnyű tanítani őket (az ő életük sem volt soha az) de biztos, hogy mindent megtettünk értük, amit lehetett. Hatodiktól együtt jártak a többi gyerekkel. Gyönyörű iskolájuk volt, és ugyanazt a tananyagot tanulták, mint a többi gyerek.Láttam a tv-ben néhányszor, hogy más HIV+gyerekek nem járnak iskolába. Többször felajánlottuk, de valahogy nem találták meg az utat hozzánk. Nagyon sajnáltam, mert szívesen láttuk volna őket.

A taníttatásukért soha nem fizettem, mindent a Magyar Gyermek AIDS Alapítvány ,és a Gyülekezet fizetett.
Sokan, és sokszor harcoltak azért, hogy ezek a gyerekek is tanulhassanak. 
Meg vagyok győződve arról, hogy foglalkoztatásuk nagymértékben hozzá járult ahhoz, ahogy élnek nem hétköznapi, hanem minőségi , különleges életet. 
Persze az életüket valójában a folyamatos törődésnek, szeretetnek és Isten hűségének köszönhetik. Nagyon értékes gyerekek, akik tíz évet tanultak ugyan úgy, mint a többiek. Nagyon kevés ember tud erről, és azt hiszem azokon kívül, akik mindent megtettek értük másokat nem is érdekel a sorsuk.

Az elmúlt évek alatt láttam hogyan tanítják a kórházakban a rákos, és más betegségben szenvedő gyerekeket. Hiszem azt, hogy bölcs dolog esélyt adni minden gyermeknek, bármilyen betegséggel is küzdjön. Meghosszabbíthatjuk az életüket, mi pedig megváltozunk, átformálódunk  az  életük hatására.
  http://visszaavalosaghoz.hu/ 
http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/