Megtöretve. Tizenharmadik fejezet. Élet az AIDS beteg gyerekekkel.

Tízéves korára már látszott rajta, hogy a sok tanulás,a vele való foglalkozás meghozta a gyümölcsét. Gyönyörűen faragott. Íjakat, botokat, vajkést, apró kis dobozokat. Tudta,hogy mindennél jobban becsülöm a kézzel készített ajándékokat. Erre tanította Bátorkát is.Nincs annál szebb látvány, amikor egy gyereket alkotni látok. Gyöngyöző homlokukon a verejtékcseppek, a hangos megjegyzések, munkájuk minden mozdulatáról…elképzelni sem tudok szebb, órákig tartó jelenetet. Egy pillantás, egy bátorító mosoly, egy ölelés, erőt ad nekik,hogy bármilyen munkát elvégezzenek. Akár hetekig  képesek voltak fúrni, faragni, ragasztani. Tudták, hogy a megajándékozott, élete végéig megőrzi ezeket a csodálatos darabokat.Soha nem kételkedtem abban,hogy őszintén szeretnek. Csak gondolják el, állandó fájdalmakkal küzdve,de mégis kitartással készítettek mindent aprólékos, gondos munkával. Ezek a percek többet érnek mindennél.

Rajzolni is nagyon szeretett. Először apró kis embereket, majd ahogy szabadult fel a lelke, nagyobb alakokat, tárgyakat. Tehetséges, okos, szorgalmas gyerek volt. Szeretett tanulni, de zárkózottsága miatt eleinte kevés barátja volt Éván, és Andikán kívül. A világon legjobban a bátyját szerette. Ő volt számára a minden. Csak neki, érte akart élni! Ha tudta, hogy jön, hirtelen „megjavult”  mindent megtett amit kértem. Csak neki akart tetszeni, megfelelni. A bátyja pedig elhalmozta mindennel. Ruhákkal,játékokkal ,magnóval, mobiltelefonnal. Vitte mindenhová ahová lehetett. Vidámparkba, állatkertbe, és kedvenc helyükre a Mc Donald’s-ba! Ketten nagyon jól megértették egymást. Igazi megingathatatlan szeretet volt köztük annak ellenére, hogy féltestvérek voltak.

Volt egy nővére vidéken,oda is leutaztak rendszeresen. A bátyja támogatta, tartotta össze a családot. Nagyon egyszerű, becsületes, szorgalmas fiú. Tizenöt évesen már dolgozott. Hajnaltól  késő estig fáradhatatlanul, sokszor 12-16 órás munkát vállalt. A testvérei,és mi is, sokat köszönhetünk neki. Mai napig, ha hazajön, meglátogat minket. Bátorkával most is ugyan úgy törődik,mint mikor Andráska még élt. Andráska végtelenül jószívű kisfiú volt. Bátorkával úgy bánt, mintha az édestestvére lenne. A kicsi fiú sokat köszönhetett neki. Óvta, védelmezte. Az első pillanattól nagyon szerették egymást. Szerencsére jól kijöttek egymással. Sokat játszottak együtt. Andráska mindenét odaadta volna mindenkinek, és ezt meg is tette. Soha nem volt irigy! Meleg szívvel, megértéssel bánt a kisebb gyerekekkel. Bármilyen gyerek látogatott hozzánk, pillanatok alatt felismerte, hogy kell bánni vele. Kisgyermekkori barátja, Katinka sűrűn eljött hozzánk. Amikor ő is meghalt, rettenetes csapásként élte meg a kislány elvesztését. A lelke ettől még betegebb lett. Nagyon sok idő kellett hozzá,hogy feldolgozza,de soha nem gyógyult meg ezekből a sebekből.  Amikor már újra kezdtünk volna megnyugodni, a múlt ismét utánunk nyúlt. A mama, és a család múltja árnyékként jött utánunk, furakodott be az életünkbe.

A meleg férfi, évekig harcolt ellenünk. A gyerek, és az én nyugalmamat is felborította. Mind a ketten féltünk, szorongtunk. Állandóan jöttek a fenyegetések. A gonosz pletykák mint a tűz mardosták a lelkünket. Feljelentettek, de nem értek el vele semmit! A munkahelyemen szerettek, megbíztak bennem. Andráska testvérével is nagyon jó volt a kapcsolatom

Őbenne bízhattam,mert mindig a gyerekek érdekét tartotta szem előtt.   
Ő intézte a gyerek állampolgárságát is.Csodálatos testvér volt.

De a félelem befurakodott közénk. Állandóan ott volt. Féltünk mind a ketten,hogy elveszik. Az ő szívében  senki nem tudta mi zajlik. Csak az állandó, folyamatos szomorúság volt jelen a szemében. Fiatal kora ellenére sokszor viselkedett úgy mint egy felnőtt. Az események nagyon megtörték. Fizikailag szinte semmi baja nem volt. Isten lassan gyógyította mindkettőnk sebeit.  Öt háborús év után vettem észre, hogy megváltozott. Kezdett beszélni a múltjáról, közelebb engedett magához. Egy szép nap azt mondta:nagyon szeretlek, olyan vagy nekem, mint az édesanyám! Az ilyen pillanatok felejtetik el a sok harcot, háborúságot. A hetedik évben már valódi anya-gyermek kapcsolat volt köztünk. 
Sajnos egy nap elkezdett külön utakon járni. Elfáradt az örökös harcba, veszteségekbe. A legszörnyűbb az volt, hogy nem szedte rendszeresen a gyógyszereit. Otthon nem tett semmi rosszat, de az iskolából egyre több rossz hír jött. A vége az lett, hogy majdnem kicsapták. Sírtam, könyörögtem neki, hogy ne folytassa. A szorongástól,és a sok szomorúságtól annyira leromlott az egészségem, hogy többféle gyógyszert szedtem.Daganatos beteg lettem. Könyörögtem továbbra is, hogy hagyja abba amit csinál, de nem tudtam meggyőzni. Együttlétünk utolsó évében belefáradtam, összetörtem. Az utolsó fél évet már másik nevelőszülőnél töltötte. Fél év múlva meghalt. Tudom, hogy ma, ha újra kezdeném, akkor is őt választanám. Az ilyen gyerekeknek köszönhetjük a legtöbbet.  Számomra a legrosszabb az volt, amikor kezdte elhagyni a gyógyszerek szedését. Harcolsz valakinek az életéért, aki nem akar élni. Ma már tudom miért.

http://visszaavalosaghoz.hu/

Mindig a családját akarta visszakapni, de ez nem történt meg. Élete utolsó napjaiban, az az ember, akit legjobban szeretett, ott állt mellette. Emlékszem, amikor leültem a kórházban az ágyához, csak nézett a huncut mosolyával. Szemében megtörtség, szeretet. Néztük egymást és leszállt közénk egy csodálatos, természetfeletti nyugalom, és béke. Akkor értettem meg, ez a drága gyerek, és Bátorka soha nem volt az enyém.Ők nem magántulajdonok.

A gyerekeket azért bízza ránk Isten, hogy szeretettel vegyük körbe őket, segítők, példaképek legyünk az útjukon. Minden gyermek egy lehetőség. Szeretni, tisztelni, bátorítani, tanítani kell őket.

Ha tökéletes lett volna, minden könnyebb lett volna,de az ő élete leplezte le az én tökéletlenségemet, hibáimat. Sebzettsége, minden bukása, fájdalma engem tett gazdaggá azáltal, hogy végre megértettem mit jelent, és milyen nagy felelősség egy gyerek. Mindegy ki szüli, és hol, a lényeg, hogy a legjobb tudásunk szerint bánjunk velük. Egy gyerek csak ajándék lehet. Általuk formálódhatunk mindnyájan. Tudom, hogy ma már nem úgy bánnék vele, ahogy régen, mert néha túl szigorú voltam, és minden áron életben akartam tartani. A szabad akaratát nem befolyásolhattam.De hála Istennek minden a javunkat szolgálja.A végén nagyon megszerettük egymást. Úgy ment el, hogy a szívében hála, szeretet, megbocsátás, és békesség volt! Minden rossz ellenére, mindig büszke voltam rá. A legfontosabb dolgot tanultuk meg mind a ketten.Megbocsátani ,és őszintén szeretni! Ma az emberek nagy része nem ismeri ezt a drága érzést. Nekünk is években tellett megtanulni. Az én drága kisfiam a mennyben lakik, és végre nyugalmat talált. Én pedig szeretnék csak a jóra emlékezni! Látom magam előtt gyönyörű arcát, és hálát adok érte, hogy ismerhettem.

Rövid élete alatt sok ember megszerette őt. Különleges drága kincs volt az életünkben. Nekünk Isten kegyelme hatalmas ajándékot adott. A mennyben találkozni fogunk.

Tudom, hogy sok szülő szenved gyermeke döntései miatt, de elsősorban nekünk kell példamutató életet élni. Sok segítséget kaphatunk, és kérhetünk. Előttünk mindig voltak nyitott ajtók, körbevettek minket a segítő szándékú emberek. A munkahelyemen, a gyülekezetben,és az alapítványnál, számtalan ember évekig értünk dolgozott . A sok segítség ellenére a gyerekeink is meghozzák a maguk rossz döntéseit. A mi dolgunk megtanítani őket, hogy felálljanak ha elbuknak. Sajnos sokan ilyenkor megtagadják gyermekeiket. Ez velem is megtörtént, és Andráskával is. Én ma már tudom, hogy sokkal könnyebb valakit vezetni,bátorítani, segíteni, tanácsolni, mint vasszigorral uralkodni, és félelemben nevelni. Andráskát két évig gyászoltam. Senki nem tudta mennyire fájt,mert tudtam,hogy mi lehetett volna belőle. De van reményem mert a történet végét mindkettőnk szerető szívű Mennyei Édesapja írja. Már nincs a szívemben gyász, sem önvád. Ha rá gondolok, mindig a puha keze,gyöngyöző nevetése jut eszembe. Olyankor én is mosolygok,mert tudom,hogy most nagyon boldog. Nem vesztettem el őt,mert a mennyben lakik,ahol az ÚR otthont készített mindkettőnk számára. Azóta amióta ő elment,már nem félek a haldokló gyerekektől. Képes vagyok időt tölteni velük,akár hetekig is,mert Andráskán keresztül megtanultam tűrni, várakozni, a legnehezebb, legfájdalmasabb helyzetben is. Dicsőség Istennek érte.

http://visszaavalosaghoz.hu/ 

http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/