2013. december 27., péntek

Megtöretve! A nevelőszülő! /14 rész

A nevelőszülő


1997 márciusa óta vagyok hivatásos nevelőszülő,a főváros egyik kiváló intézményénél.
Amikor odakerültem, bennem volt öt év kritizálás, pletykálkodás előítélete. Hallottam néhány rossz történetet az intézetekről, ezért általánosítottam, és haragudtam a szívemben. Az eszembe sem jutott, hogy átgondoljam a hallottakat.
Meg voltam győződve arról, hogy az ilyen helyeken minden gyerekkel rosszul bánnak. Ostobaság volt így gondolkodni. Nagyon elszégyelltem magam, amikor rájöttem,hogy a legcsodálatosabb dologhoz segítettek.Megismerhetem az anyaságot, annak ellenére, hogy nem lehetett gyermekem. Szerencsére rövid időn belül alapvetően megváltozott a véleményem. Megértettem, hogy nagyon sok komoly, odaszánt, szerető szívű ember dolgozik azért, hogy az állami gondozott gyerekek a legjobbat kapják mindenből. Sok gyereknek a családból való kikerülés az életét mentette meg.



Emlékszem, amikor először léptem be az igazgatóhelyettes szobájába. A falról az Úr Jézus képe bátorított. Nagyon megörültem, hogy hívő ember.  Ahogy belenéztem az igazgató helyettes szemébe nagyon megijedtem. Azt hittem belém lát. Nyílt, tiszta tekintete volt, a beszéde egyenes, és komoly. Isten leleplezte, hogy Tőle kapott hatalma, tekintélye, gyerekek felé irányuló szeretetteljes az élete.
Annak nagyon örültem, hogy nem szentimentális ember. Ő, és az osztályvezetőnő volt az első akit megkedveltem, mert megértettem,hogy bennük megbízhatunk. Ő lett Andráska gyámja. Bátorkáé  pedig egy idősebb, nagyon kedves jogász bácsi. Nos,őket nem lehetett becsapni.
A gyülekezetemben tanultam arról, hogyan vessem alá magam mások tekintélyének. Tapasztaltam, hogy megáld az Úr, ha megteszem.
Nem volt könnyű egyedülállóként elfogadni egy férfi vezető tekintélyét és alkalmazkodni a döntéseihez , de megtanultam.  
Mindenben segítettek. Béreltek számunkra egy három szobás gyönyörű otthont. Igaz mi festettük, tapétáztuk, de minden költséget kifizettek.Tizenhét éve, ha bármi történik az otthonunkban, azonnal küldik a segítséget.
Attól fogva, hogy hazavittem a gyerekeket, soha többé nem engedték el a kezünket. Védőbástya lettek számunkra.
Folyamatos segítségnyújtásukkal, tanácsaikkal, rengeteg terhet levettek a vállamról. Lassan beleszerettem a hivatásomba, és a munkahelyembe. Bízhattam bennük, és ez mindennél fontosabb volt számomra.Nevelőszülőnek lenni nem egyszerű dolog. Alapos felkészültséget igényel. Nagyon komoly szűrőrendszeren kell átmennünk, de ha ez sikerül, akkor is folyamatosan képeznek bennünket.Egy több száz órás tanfolyam, valamint pszichológiai, és alkalmassági tesztek az alapkövetelmény részét képezik.Amióta ott vagyok,két szakiskolát, és rengeteg tanfolyamot végezhettem el. Hihetetlen mennyire komolyan veszik, hogy kiképzett, szerető szívű családok kapják meg a gyerekeket.  Ezek a tiszteletreméltó emberek egész életükben a gyerekekért küzdöttek, annak ellenére,hogy sokszor  bántják őket.

Ha egy nevelőszülő hibázik, akkor  mindannyiunkat bűnössé nyilvánítanak, azonnal támadnak, bírálnak bennünket, és a vezetőinket. Ha egy intézetben történik valami,akkor az összessel gond van.Hát ez ostoba, és rosszindulatú vélekedés. Nem könnyű a munkánk. Bátorításra, és nem alaptalan pletykákra, kritikára  van szükségünk.Kérem gondolkodjanak el azon, hogy eleve bántalmazott, beteglelkű, megtört szívű, gyerekeket kapunk, akiket bármikor visszaadhatnak a családnak, ha sikerül helyrehozni a gyerekek családtagjainak az életét. Ebben mindenki segíti a családokat, mert soha nem az volt a cél, hogy végleg elvegyék tőlük a gyerekeket, hanem, hogy visszagondozzák őket . Sokszor előfordul,hogy egy gyereket évekig nevel a nevelőszülő,és utána visszaadja a saját családjának.
Ez mindenkit megvisel, mert mindannyian arra törekszünk,hogy maximálisan a legtöbbet adjuk a gyerekeknek mindenből. A gyerekek vérszerinti családjával is tartanunk kell a kapcsolatot. Minden nevelőszülő célja, hogy a nevelt gyermeket a megfelelő iskolába járassa, értékeket, önállóságot tanítsunk,otthont teremtsünk neki. Engem soha senki sem akadályozott semmiben. Tág téren mozoghattam,mert tudták, hogy szívvel-lélekkel végzem a munkámat. Soha nem ítélkeztek felettem, sőt bátorítottak, hogy továbbmehessek pedig követtem el hibákat.( De tanultam belőlük.) Amikor nagyon kemény helyzetekbe kerültünk, akkor lepleződött le mennyire kiváló jellemű emberek a kollégáim. Nem vagyunk túlfizetve sem, mert amikor elkezdtem akkor 27000, most kb.95000 Ft havonta a nettó fizetésem. Félretenni nem tudunk, de még soha sem szűkölködtünk. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok,mert az imáink miatt mindig mindenünk megvan. Amit kapunk abból gazdálkodunk. Nincsenek elérhetetlen vágyaink. A gyerekeket is arra neveljük,hogy tanuljanak, dolgozzanak,és elégedjenek meg azzal amijük van. Egyikünk sem tudná ezt pénzért vállalni, mert annyit senki nem tudna fizetni.

Sokat segítenek az Önkormányzatok,a  Gyámhivatalok,és a Szakszolgálatok is. Vajon az én gyerekeimnek lett volna esélyük az életben maradásra, ha ők nincsenek? A két AIDS-beteg gyerek mellet, egyszer egy afgán menekült gyerek is nálam volt egy rövid ideig. Egyik sem volt könnyű eset, de  a munkahelyemen alaposan átgondoltak, megvitattak mindent, mielőtt döntöttek.
Soha nem bántottak,vagy aláztak meg, soha sem kritizáltak. Mindig tisztelettel, és megértéssel bánnak velem és a gyerekekkel is.

Manapság divat mindent és mindenkit kritizálni. Embereket megsérteni, tönkretenni alaptalan vádaskodásokkal egyszerűbb, mint felajánlani a barátságunkat,segítségünket. Pedig valakiben megtalálni az értéket, és jót terjeszteni a rossz helyett sokkal nemesebb feladat. Az emberek akiket a munkahelyemen megismertem,a  legkiválóbbak között vannak. Büszke vagyok rájuk. Szívük-lelkük a gyermekeké. Bátran kérhetek segítséget, soha nem utasítanak el. Nem bolondság tapasztalt,tanult emberek tanácsait megfogadni. Áldani, imádkozni értük átkozódás, pletyka helyett. 
Isten választja ki a vezetőinket. Ő pedig nagyon jól ismeri az emberek szívét, képességeit. 

Egyszer elgondolkodtam azon, hogy beleülnék-e a székükbe? Azóta még gondolatban sem bántok senkit. Emlékszem,hogy milyen boldogok voltak amikor a mostani otthonunkat felújították,vagy amikor eljöttek meglátogatni bennünket,és  látták milyen szépen, rendezetten élünk. Andráska  amikor magyar állampolgárságot kapott,a gyermek gyámja ott volt az átadásnál. Úgy örült, mintha a valódi édesapja lett volna. Ahogy néztem az arcát, elszégyelltem magam, hogy lehettem annyira ostoba, hogy korábban sok rossz dolgot elhittem róluk. Bátorka állampolgárságáért is évekig küzdöttek,de amikor ő kapta meg,az osztályvezető hölgy,és a nevelőszülő tanácsadó is ott volt. Nagy kő esett le a szívükről,hogy hosszú évek munkája után végre Bátorka is végleg  Magyarországon maradhatott. 
Ma már nagyon szeretem őket. A gyámok,a nevelőszülői tanácsadók, a vezetőim, és a nevelőszülők, nap mint nap, azért harcolnak, hogy az enyémekhez hasonló gyerekek mindent megkaphassanak abból a keretből, ami a rendelkezésükre áll. 
Legyen ez a néhány sor köszönet és hála mindazért, amit tettek, tesznek értünk, és a gyerekekért. Imádkozom azért, hogy a sok nehézség és kritika ellenére se adják fel, még akkor sem, ha senki sem köszöni meg nekik. Tudom, nem is azért teszik! Számukra ugyanolyan boldogság a gyermek jólétét, sikerét látni, mint nekem.

MINT A GYERMEKLÁNCFŰ BÓBITÁJA - Teljes film - Feliratos



2014.07.05.

2014 Január elsejétől,nem lehetünk hivatásos nevelőszülők.
Kaptunk karácsonyra,egy tíz oldalas törvénymódosítást.Ezentúl nevelőszülő vagyok,és a fizetésemet  lecsökkentik , 30000 forint tiszteletdíjra. Két hétig rágódtam,sírtam befelé.A média a gyermekvédelmet siratja. Aztán döntöttem.
Akkor is tovább csinálom.Megköszöntem a törvényhozóknak,hogy dolgozhatok.

Isten még egy gyereket bízott rám.Most három gyermekem van, és tartom a kapcsolatot a mamájukkal is, aki AIDS-ben haldoklik.

Kislányomnak hívom,mert nagyon szeretem. Amikor értük mentem,mert a falu kiközösítette őket, a mama ott állt 35 kilósan, foszló bőrbetegségben.
Ilyen nyomort még soha nem láttam.De,ahogy megláttam az anyukát,odamentem hozzá,és csak öleltem,és öleltem,szívem minden melegével.
Most karanténban vagyunk,mert meghatározhatatlan bőrbeteg ő is,és a kislánya is.De mi,a többiek semmit nem kaptunk el. Sokan nem tudják,de lepramisszióba készültem.
Hogy nem félek,és nem kapok el semmit,  azt csodának hívják.Fura világ a kitaszítottak világa,(mindig azonosulok velük) de egy dolgot tudok,boldogok vagyunk,mert Isten Igéje a valós,abszolút boldogság.

Ezt az életformát hívják természetfölötti életnek.
http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/
http://visszaavalosaghoz.hu/ 

Nincsenek megjegyzések:

Milyen élet lehetséges AIDS betegen? Megtöretve !/1 rész

Úgy hallom ezt a kérdést ma is, mint amikor először kezdtem szolgálni AIDS beteg emberek felé. Az ő válaszuk ugyanazt mondta, mint a társa...