2013. december 26., csütörtök

Megtöretve! Élet az AIDS beteg gyerekekkel! /15 .rész

Bátorka

Megismerkedésünk történetét leírtam a könyv elején. Az édesanyja szintén a kilencvenes évek elején jött át Magyarországra. Négy éves korától Bátorka egy budapesti kórházban lakott. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a döntésnek köszönhetően maradt életben. Hála Istennek, hogy a kórházban élhetett, mert az összes többi gyereknél akit ismertem, jobb sorsa volt. Az a néhány év, amit a kórházban töltött, a bánásmód miatt teljesen más gyermeket formált. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna ha ő is ugyanolyan körülmények között él mint Andráska. Az egyik szeretetben, a másik szorongásban, félelemben töltötte élete első éveit. Persze Bátorka élete sem volt könnyű. 


A kórházban is sok betegséget elkapott a legyengült immunrendszere miatt, de a kezelőorvosa, és az ápolónők , a legjobbat biztosították számára mindenből,így mindig hamar felépült. Saját szobája volt. Csendes, jól berendezett és nagyon tiszta. Sok időt töltött az ápolónőkkel.Ők tanították meg mindenre.  Ha kért valamit megkapta. A  Magyar Gyermek AIDS Alapítványt az osztály orvosai alapították.Mindenféle programot kitaláltak,hogy ne érezze magát egyedül. 
Sokszor voltunk nyaralni, színházi előadásokon,múzeumokban,vidéki városokba kirándulni. Nagyon sokat jártam be hozzá. Fociztunk, sétáltunk, vagy  beültünk valahová sütizni. Jártak hozzá mások is, és a többi AIDS beteg gyerekkel is találkozhatott.A gyülekezetünkbe is hamar beilleszkedett.Szolgált gyerekek,tinik,és idősek felé is. Ez nagyon jó hatással volt rá,  mert a mai napig bárhol bárkivel képes beszélgetni. Egy csecsemővel, egy tinivel, ugyan olyan jól érzi magát, mint egy idős emberrel. Gondoskodó szíve van. Órákig lehet vele beszélgetni. Ilyenkor mindig mosolyog.
Az osztályon kialakítottak a számára egy kis helyiséget. Nagyon jó minőségű asztalkája, székei, fotel,rajztábla, televízió, és sok-sok játék volt benne. Ott tanította egy tanító néni,ott játszottunk,rajzoltunk,vagy csak beszélgettünk. 
Így a szobácskája steril maradhatott,mert oda mi nem jártunk be,csak ha nagyon beteg volt,de akkor is nagyon vigyáztunk. 
Csak úgy mentünk be, ha fertőtlenítettük a kezünket,sőt sokszor maszk is volt az arcunkon,nehogy átadjunk neki valamit. A kabátomat, táskámat  is mindig a folyosón hagytam. Tényleg mindent megtettünk,hogy ne fertőzzük őket. Világos szobája volt,mid két oldalán ablakkal és az egyik oldalon egy nyitott folyosó hátsó lépcsőkkel. Oda kiülhettünk, és a látogatók is onnan mehettek be a betegek szobájába. Szóval tökéletes volt minden.
A takarító nénik is törődtek vele sokszor meglepték egy kis ,,hazaival”. Mindenki vigyázott rá,mindenki szerette, tanította legjobb tudása szerint. Soha nem volt magányos. Minden vizsgálatra elkísértük.Ha műtötték, akkor is volt mellette valaki akit ismert.

Attól a naptól fogva, hogy hazavittem szinte állandóan volt valami betegsége. Hasmenés, hányás, migrén, a kéz és lábfájdalom, mindennapos volt. Ezért sűrűn visszajártunk. Ennek ellenére természetfeletti öröm, boldogság jellemezte. Amikor először lett lázas, testét számtalan kiütés ékesítette. Amíg az autót vártam, az ágyában ült és énekelt. A félelemtől, hogy meghal, alig álltam a lábamon, de ő csak nevetett rám és énekelt tovább. Később megtudtam, hogy az antibiotikumoktól és az új gyógyszerektől mindig kiütéses lett. Meg kellett küzdenie a bogárcsípésekkel is. Ilyenkor hatalmas duzzanatok borították a  karjait, lábait, füleit, sőt néha a fejét is. A gombás fejbőr, a fülgyulladás is sűrűn jelentkezett. Többször műtötték a fülét, de az egyik dobhártyája mai napig lyukas. Ez a betegség komoly halláskárosodáshoz vezetett. Sokszor előfordult, hogy a kis testét apróbb-nagyobb hólyagok, sebek lepték el. Nagyon viszketett és fájt is neki. Néhány évig szúrni kellett saját magát. Naponta kétszer. Az rettenetes volt. Bárhová szúrt,vagy ha én szúrtam,pld. a karját, kőkemény,kb.10-15 cm-es daganat lett a szúrás helyén. Borzalmasan nézett ki a teste.
Egyszer egy szúrásnál, azt éreztem,hogy a tű mintha Krisztus szögei  lennének. Emlékszem, a fájdalomra, és hogy mennyire sírtam. Az ő könnyei is folytak minden szúrásnál. Abban az időben,rendszeresen szúrták az én gerincemet is.Tudtam vele azonosulni. A kezelésekhez, rosszullétekhez ,és betegségekhez, évek alatt  hozzá szoktunk. Az első hét évet úgy éltünk le, hogy fél évig romlott az állapota, majd amikor már nagyon legyengült, újra megerősödött.Sokszor feküdtünk együtt az osztályon,de Isten kegyelméből hamar legyőzte bármilyen kór is támadta meg gyenge testét. Annyiból könnyebb volt,hogy a kórházban is otthon érezte magát. Nagyon sokat küzdöttünk az étkezés miatt. Mai napig nem hajlandó gyümölcsöt enni.
Marja a szájnyálkahártyáját. E miatt táplálékkiegészítőket szed.Az első nyolc  évben hétszer voltam benne biztos, hogy meghal! Aki megélte szerettei betegségét és elvesztését, tudja miről beszélek. Soha nem az volt a nehéz mivel nézünk szembe, hiszen a problémák mindig megoldódnak. Inkább az, hogy többször is  biztos voltam benne, hogy elveszítem őt. Nem csoda, hogy beteg lettem! Ez kemény, kegyetlen próba egy embernek, és két beteg gyermeknek. A tehetetlenség fájt a legjobban. Kimondhatatlan kérdéseimet nem mertem soha feltenni Istennek, mert a bűntudat miatt Őt is bűntető, minden hibát megtorló Istennek képzeltem. De tévedtem, nagyon nagyot tévedtem. Pedig rengeteget tanultam Róla. A tudományom tapasztalat nélkül nem sokat ért. Sokszor bántottam magam, küzdöttem a bűntudattal nap mint nap. Állandóan az járt a fejemben: biztos,hogy mindent megtettem értük? Pedig Isten csak azt akarta megtanítani, hogy tőle függ az életük, én pedig csak azt tegyem meg , amire képes vagyok.
Sokszor került abba az állapotba, hogy: „majd most” de akkor mindig kapott még egy kis időt! A betegség huszonkét éve nem tudta legyőzni, pedig kis testét nagyon sok támadás érte. A teste éjjel nappal fáj minden nap. Még soha nem hallottam Istent káromolni, vagy bárkit hibáztatni a sorsáért. 1995-óta    ismerem,de még soha nem bántott meg. Nem beszél csúnyán, nem felesel, pedig van véleménye sok mindenről. Nagyon bölcs, és tapintatos.  Sokszor ad olyan tanácsot, amit érdemes megfogadni. Egyetlen egy napra sem emlékszem, hogy megbántott volna. Istenfélelme, és emberszeretete mind a mai napig megtartotta. Nagyon szerette az  iskolát is. Soha nem kellet vele veszekedni, hogy tanuljon. Én sokszor megpróbáltam kevesebb tananyagot adni neki, de ő mindig rácáfolt azzal, hogy a legnehezebb feladatot is megírta, megtanulta. Bátorkának nagyon sok barátja, és családja van. Mindig mondja: nekem négy családom van! Ez nagyszerű dolog, mert nem csak én vagyok neki, hanem mindig voltak a tágas „rokonságban” mások is. Anyák, apák, testvérek. Ők azok az ápolónők és családtagjaik, akik évekig hazahordták.Tiszteletre méltó kiváló emberek. Mindenkit egyformán szeret, nem tesz különbséget köztünk. Számára én vagyok a bázis,a gondoskodás, aki főz, mos, takarít, kiszolgálja. A többi családtag pedig a másik anyu, apu. Nagyon egészségesen gondolkodik róluk és rólam is. Nyáron, hétvégeken, és ünnepnapokon, sokszor  utazik a többiekhez. Ennek köszönhetően lelkileg is egészséges gyermek. A gyülekezetben is van négy fiú barátja. Évekig jártak hozzánk. Az egyik vasárnap, a másik szombaton. Néhány éve minden vasárnapot,  a legjobb barátja családjánál tölti, egy  tizenhárom gyermekes családnál. Hét órakor kel, télen-nyáron, másfél órát utazik oda-vissza, hogy velük lehessen. Olyankor együtt vannak az ottani gyülekezetben, majd együtt ebédelnek, és este megint gyülekezetbe mennek. Ezek a vasárnapok töltik fel az egész hétre való energiával. Sokszor mondtam neki, amikor fájdalmai vannak,hogy ne menjen. De sem az iskolából, sem a barátaitól, sem a gyülekezettől nem hajlandó megválni egy percre sem. Hihetetlen kitartása,és jelleme van. Őt nem lehet manipulálni. Ha valamit eldönt, amellett kitart, bármi áron. Andráska szeretete rengeteget segített neki. Egy gyereknek nagyon rossz egyedül. Eleinte sokat szenvedett amikor Andráska meghalt,de nem zárkózott el a fájdalmával, hanem elgyászolta, és tovább folytatta az útját.
Mindennél jobban értékeli,hogy több családja,barátja van. Nagyon jó kedélyű, jó humorú, vidám gyerek. Mindig van körülötte valaki. Mi még soha nem unatkoztunk. Rendkívüli gyerek, aki azért él, hogy másoknak örömet okozzon. Betegsége, bajai, szenvedései ellenére is tud örülni,és hálát adni mindenért.Készül a jövőre, tervez, bár sokan kételkedtek benne, hogy életben maradhat. Ő volt a leggyengébb, a legkisebb,a legtöbbet szenvedő az összes beteg közül, akit ismertem. Hosszú évek óta gúnyolják apró termete miatt. Sajnos nem csak a gyerekek, hanem felnőttek is. Ennek én is sokszor szemtanúja voltam. Annyira fáj neki.Azok akik bántják nem értik, hogy amúgy is fáj a teste,és mennyire fáj neki,hogy gúnyolják,és sokszor megvetik,kiközösítik, mert picike. A lelke nagyon sokat sérülhet.Gyűlölhetné őket,de nem képes rá. Egyszer megkérdeztem tőle: mi fáj a legjobban ?Azt hittem azt fogja mondani,hogy: ha gúnyolnak. De nem azt mondta. Rám nézett,és könnybe lábadt szemmel csak annyit mondott : nagyon szeretnék többet segíteni az embereknek.
Huszonhárom évesen mindössze 143 cm, de a szívében egy óriás. A sok bántás ellenére, sem gyűlölte meg az embereket,sőt évekig tartott szakkört olyan gyerekeknek akik csúfolták. Erre csak a benne lévő krisztusi szeretet képes. Különleges, kedves teremtés. Bárhova megy, oda életet visz. Rengeteg szeretetet kapok tőle.
Ha meglát, örömében tapsolni kezd, „majd kiugrik a bőréből”. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi felnőtt ember tanulhatna tőle. Ez a fiú egy év alatt több fájdalmat kap gyenge kis testébe, mint más egész életében, de ennek ellenére, soha nem panaszkodott emiatt. Csak tűr, ahogy nekünk felnőtteknek kellene.
A világ egyik leghatalmasabb, leggazdagabb embere, mert nyomorúsága ellenére is vigasz, öröm mások számára.
Néha elgondolkodom azon, hogy a gyerekek mennyivel türelmesebbek, mint mi.
A kezünkbe lettek adva, és úgy formáljuk őket, ahogy akarjuk. De felelősek vagyunk értük. Isten számon kéri majd tőlünk, hogyan bántunk velük. Figyelnek bennünket, utánozzák szavainkat, viselkedésünket, és sajnos sokszor a rossz szokásainkat is.
Bátorkánál sokszor észrevettem ezt. Hányszor figyelmeztetett az Úr, hogy vigyázzak arra mi kerül a gyerekek elméjébe, mit hallanak,mit látnak, mit olvasnak. Ez is az én felelősségem volt.
Már kiskorukban tanítottam őket a születésről és az elmúlásról. Megértették, hogy ez is az élet része.
Hogy van reményünk,és a mennyben együtt leszünk egészségesen. Mindhárman együtt szenvedtünk, egymásért éltünk. Tudjuk, hogy van  számunka jövő,mert örökre összekötött minket a szeretet köteléke.

E nélkül lehetetlen így élni.  Sokszor hallom énekelni, Istent dicsőíteni. Néha verseket ír. Most egy videó klipet szeretne készíteni a függőségekről. Nemrég készítettek egy filmet kábítószerező fiatalokról, amiben orvost játszik. Évek óta tanul videózni, fotózni, filmeket vágni.
Nyáron a hőségben mindennap  egy szerelőnél dolgozott. Ingyen, csak, hogy tanuljon, segítsen. Lehet, hogy egy nap operatőr lesz. Sok ajándékot kapott Istentől, amit mindig is használt. Rengeteget segít másoknak. Ezt még én sem értem,hogy hogyan képes rá,pedig húsz éve vagyok hívő. Az ő élete bizonyság arra, hogy ilyen betegség mellett is lehet nyugodt, békés ,teljes életet élni. Neki soha nem jut eszébe az,hogy másokat vádoljon mert nem olyan mint a többi ember. Bátorítja a betegeket, időseket. Neki nem számít, hogy valaki hajléktalan,vagy éppen börtönből szabadult.
A gyülekezetünkben sokféle ember van. Bátorka mindig kész szeretni.

Nemrég még úgy volt,hogy tíz hónap múlva megszűnik a munkahelyem,és ki kell költözni a lakásból.Eldöntöttük,hogy bármilyen nehéz is lesz nem adjuk fel,tovább megyünk.Októbertől 33000 ezer-ft lesz a rokkant nyugdíja. Azt mondta, majd dolgozok anya, és estin tanulok tovább. Egy nappal azelőtt,hogy elkezdtem volna intézni a jövőnket, kaptunk egy új lehetőséget.Alaposan átgondoltuk mielőtt döntöttünk.Ha nem tudunk sok emberen segíteni,elég ha csak egyvalaki felé szolgálunk,teljes szeretetünkkel.Nagyon komolyan gondoljuk,bár nehezebb lesz talán, hisz nem vagyunk jól.Tudjuk, hogy az Úr gondoskodni fog rólunk .Életem egyik legjobb döntése az volt, amikor Andráskát, és őt magamhoz vettem. Bátorítani szeretnék mindenkit bármi is a betegsége, a problémája van lehetőség arra,hogy úgy éljenek mint ő.Nagyon szeretjük az embereket, kiváltság,hogy az életünk minden percében szolgálhatjuk a nálunk gyengébbeket,akikről Isten rajtunk keresztül akar gondoskodni.

Isten segítségével,Isten dicsőségére élhetünk..

http://visszaavalosaghoz.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Milyen élet lehetséges AIDS betegen? Megtöretve !/1 rész

Úgy hallom ezt a kérdést ma is, mint amikor először kezdtem szolgálni AIDS beteg emberek felé. Az ő válaszuk ugyanazt mondta, mint a társa...