Élet az AIDS beteg gyerekekkel .

Tanulni, de hogyan?

Nem sok idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, Budapesten nincs iskola, amelyik befogadná őket. Szerencsére Bátorka tanítónője továbbra is járt hozzánk még egy évig.

Arra gondoltam, hogy talán én is tudnám tanítani őket. Keresni kezdtem, és sikerült találni egy alapítványi iskolát. Így a gyerekek magántanulók lettek. Vizsgázni kellett csak bevinni őket. Mivel én is szerettem tanulni, különösen olvasni, az első év nem volt nehéz. Másodikban már éreztem,hogy teher számomra ellátni, és tanítani is őket.Keresnem kellett valakit aki segítene.mert a tanítónő már nem vállalhatta a tanításukat mivel, csak a kórházban hosszú időt töltő gyerekeket taníthatta.

Élet az AIDS beteg gyerekekkel.

Rólunk keresztényekről, sokszor hamis kép él az emberekben. Sokan úgy képzelik, hogy tökéletesek vagyunk, soha nem rontunk el semmit, nincs bűn az életünkben. Pedig ugyanolyan harcok vannak az életünkben mint másoknak.Nem szabad hibáznunk.Ez egy hamis elvárás! Isten hadseregében az igazi hősök gyenge, a világtól megfáradt, de az Úr Jézus Krisztustól új életet kapott emberek. A világ nem tudott használni minket, de Isten számára értékes a leggyengébb, legnyomorultabb ember is. Csak a megtört szívű ember használható számára. Bizony ez sokszor harcot,nyomorúságot,próbatételeket jelent! Keresztényként tapasztaltam meg mi az igazi szenvedés, nyomorúság, ahogy a gyermekeim is, de soha nem voltunk egyedül, magunkra hagyva.

Élet az AIDS beteg gyerekekkel .

Andráska

Született 1989-ben, meghalt 2004 októberében!

Andráska életem egyik legfájóbb emléke! Egy csodálatos, melegszívű, de nagyon megsebzett kisfiú volt. 1990-ben jött át az édesanyja három kiskorú gyermekével a román határon szökve, menekülve a nyomor és a szenvedés elől. A menekülttábor után, egy vidéki kisvárosban húzták meg magukat, a szó valódi értelmében. Itt derült ki a gyermek fertőzöttsége. A kisfiú betegsége miatt az életüket a félelem, és a szorongás jellemezte. Az emberek féltették tőlük a gyerekeiket. Sokáig nem járhattak játszótérre, és semmilyen közösség nem fogadta be őket. A kitaszítottak életét élték. Andráska testvérétől tudom, hogy az édesapja mindig ivott, és hogy a szülők rendszeresen veszekedtek.Ezek az élmények rányomták a lelkére a szorongás bélyegét. Kisgyermek korában megtapasztalta  egy nyomorúságos  élet minden kínját. Nemcsak a mellőzést, hanem a betegség, és a gyógyszerek tüneteit is el kellett viselnie.
Hasmenés, hőemelkedés, izomfájdalom, fáradékonyság. Bár ő még csak egyéves volt amikor átjöttek, az idősebb testvérek sokat meséltek neki az apjukról. Sem vele, sem a többi testvérével nem tudtam csak nagyon keveset beszélni a családról. Ha kérdeztem, mindig azt kaptam válaszul: Jobb, ha nem beszélünk róla. Haragudtak az édesanyjukra is, mert becsapta, itt hagyta őket.

Élet az AIDS beteg gyerekekkel.

Tízéves korára már látszott rajta, hogy a sok tanulás,a vele való foglalkozás meghozta a gyümölcsét. Gyönyörűen faragott. Íjakat, botokat, vajkést, apró kis dobozokat. Tudta,hogy mindennél jobban becsülöm a kézzel készített ajándékokat. Erre tanította Bátorkát is.Nincs annál szebb látvány, amikor egy gyereket alkotni látok. Gyöngyöző homlokukon a verejtékcseppek, a hangos megjegyzések, munkájuk minden mozdulatáról…elképzelni sem tudok szebb, órákig tartó jelenetet. Egy pillantás, egy bátorító mosoly, egy ölelés, erőt ad nekik,hogy bármilyen munkát elvégezzenek. Akár hetekig  képesek voltak fúrni, faragni, ragasztani. Tudták, hogy a megajándékozott, élete végéig megőrzi ezeket a csodálatos darabokat.Soha nem kételkedtem abban,hogy őszintén szeretnek. Csak gondolják el, állandó fájdalmakkal küzdve,de mégis kitartással készítettek mindent aprólékos, gondos munkával. Ezek a percek többet érnek mindennél.

A nevelőszülő.

A nevelőszülő

1997 márciusa óta vagyok hivatásos nevelőszülő,a főváros egyik kiváló intézményénél.

Amikor odakerültem, bennem volt öt év kritizálás, pletykálkodás előítélete. Hallottam néhány rossz történetet az intézetekről, ezért általánosítottam, és haragudtam a szívemben. Az eszembe sem jutott, hogy átgondoljam a hallottakat.

Meg voltam győződve arról, hogy az ilyen helyeken minden gyerekkel rosszul bánnak. Ostobaság volt így gondolkodni. Nagyon elszégyelltem magam, amikor rájöttem,hogy a legcsodálatosabb dologhoz segítettek.Megismerhetem az anyaságot, annak ellenére, hogy nem lehetett gyermekem. Szerencsére rövid időn belül alapvetően megváltozott a véleményem. Megértettem, hogy nagyon sok komoly, odaszánt, szerető szívű ember dolgozik azért, hogy az állami gondozott gyerekek a legjobbat kapják mindenből. Sok gyereknek a családból való kikerülés az életét mentette meg.

Élet az AIDS beteg gyerekekkel

Bátorka

Megismerkedésünk történetét leírtam a könyv elején. Az édesanyja szintén a kilencvenes évek elején jött át Magyarországra. Négy éves korától Bátorka egy budapesti kórházban lakott. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a döntésnek köszönhetően maradt életben. Hála Istennek, hogy a kórházban élhetett, mert az összes többi gyereknél akit ismertem, jobb sorsa volt. Az a néhány év, amit a kórházban töltött, a bánásmód miatt teljesen más gyermeket formált. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna ha ő is ugyanolyan körülmények között él mint Andráska. Az egyik szeretetben, a másik szorongásban, félelemben töltötte élete első éveit. Persze Bátorka élete sem volt könnyű. 

A muszlim fiam.

Ali a muszlim fiú!

A harmadik fiú akit gondoztam, csak rövid ideig volt nálunk. Egyik évben kaptam egy telefonhívást. Nagyon meglepődtem, mert arra kértek, fogadjak be egy tizenöt éves afgán beteg fiút. Nem a betegség miatt, attól nem féltem, hanem mert nem értettem miért pont egy afgán gyereket küld ide Isten.
Megkérdeztem Bátorkát mit tegyünk? Nem sokáig gondolkodott. Azt mondta!- Persze anya. Még aznap a családunk tagja lett. Két mankóval járt, hemofíliás, tbc-s volt. Hat hónapig volt a tüdőszanatóriumban, ahol sikeresen meggyógyították a tbc-ből. Csak utána helyezték hozzánk. Látszott rajta, hogy nagyon boldog. Nem számított rá, hogy egy igazi családba kerül, ahol mindenki szereti, elfogadja úgy, ahogy van.