Megtöretve. Nyolcadik fejezet. Élet az AIDS beteg gyerekekkel .

Az első hat részhez!

 Mivel kapok kritikákat,és tudom,hogy nagyon nehéz elfogadni amit írok,szeretném ha tudnák,miért most beszélek ezekről a dolgokról. Írtam internetes oldalakra,mert láttam,milyen képeket tesznek ki a fiataljaink.Családanyák,apák megbotránkoztató képeket,gonosz ,kétértelmű vicceket,ostoba videókat osztanak meg. A káromkodás ,a csúnya beszéd,mindennapos. A szexuális életüket a neten beszélik meg, nem baj,hogy a gyerekeik olvassák.Tudok gyerekekről,akik akkor chatelnek ,ha a szülők lefekszenek.Pornográf képeket, videókat néznek. Azt olvastam,hogy a magyar tinik 12 %-a öngyilkosságon gondolkozik.Sok gyereket elrabolnak. Addig nem fáj amíg nem velünk történik meg. Isten folyamatosan küldi a figyelmeztetést, de süket fülekre talál.Könyörögtem embereknek,ne tegyék fel a gyermekeik képét a világhálóra,mert az internetes bűnözők,a kamerákon keresztül bejutnak a lakásokba,a pedofilok pedig letöltik a képeket.Hányan tűntek el az elmúlt években?A szervkereskedők,a gyermekrablók célországa lettünk.Érdekel a családon belüli erőszak valakit is? Igen.Harcolnak ellene?Igen.


Megráznak ezek a történetek? A Gyermekvédők, és a Rendőrök már régóta nem napi nyolc órát dolgoznak. Hogy lehet az, hogy az internetes oldalakon, a televízióban,a rádióadásokban eltűrik,és nagyon sokan továbbítják a mocskot? Hány fiatal lett öngyilkos mert a neten kibeszélik,kigúnyolják? Miért növekszik a bűnözés?Jósokhoz, boszorkányokhoz, mágusokhoz mennek tanácsért emberek, és csodálkoznak,hogy félnek,hogy haláleset,rablás gyilkosság történik a családban. Nagyon sokan a pokolban vetik meg így az ágyukat. Isten kitárta a karját minden ember felé. Az Ő templomában mindenkinek van helye, de vajon eljutunk odáig? Olyan sok testvérem imádkozik éjjel nappal, hirdeti az evangéliumot. Remeg a szívünk minden emberért. Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy megvizsgáljuk Isten segítségével az életünket, hogy ne okozzunk több kárt sem magunknak, sem a gyermekeinknek. Azért írok,mert átéltem nagyon sok mindent, és mert őszintén remélem, változni fog néhány ember élete, és megelőzhetünk tragédiákat.

http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/   http://visszaavalosaghoz.hu/

A gyerekek (1)

1995-ben ápolónő a fülembe súgta, hogy a gyerekosztályon van egy HIV-pozitív kisfiú. Nem látogatnám-e meg? Persze, miért ne? – válaszoltam meggondolatlanul.

Ahogy mentem fel a lépcsőn az osztályra, úgy lohadt le a lelkesedésem. Mégis csak egy gyerek. Mi lesz, ha meghal? Egy gyereket, ha beteg lesz, nem hagyhatok el. Ha elkezdem, többé nem fordulhatok vissza. Fájni fog, nagyon nagyon fog fájni. Erre én nem vagyok képes. Gondolataimat átjárta a félelem. Ha tudtam volna, hogy mennyi fájdalom és szenvedés lesz a részünk, biztos elmenekülök.

Valahogy felvonszoltam magam a második emeletre.Képek elevenedtek meg előttem ziháló, fuldokló, síró gyermekekről. Szinte éreztem a halál jelenlétét. Minél jobban közeledtem az ajtóhoz, annál jobban átölelt fojtogató karja. Éreztem a leheletét és ocsmány arcát, ahogy rám mered és nevet, gonoszul nevet, és vicsorít rám! Mire az ajtóhoz értem, én is színt váltottam! A kilincsre tettem a kezem. Folyt rólam a víz, és megint el akartam menekülni. De egy Nagyobb Hatalom közbe avatkozott. Lenyomtam a kilincset, és ahogy kinyitottam az ajtót, megszűnt a látomás. Az ajtó mögött egy kis széken egy fura lény ült. Azt kérdezte: ugye hozzám jöttél? Bátorka úgy nézett rám, mintha már száz éve ismernénk egymást. Gesztenye színű, nevető szemei hatalmas sűrű szempilláin keresztül ragyogtak rám. A világ legszebb gyermeke ült előttem. A Teremtő,a betegségét ellensúlyozandó, gyönyörű arcot adott neki.

Ahogy rám nevetett , abból megértettem, hogy mi ketten most már összetartozunk. A kórház biztosított számára egy külön szobát. Abban az évben alakult meg a Magyar Gyermek AIDS Alapítvány. A főorvosnő és az alapítvány tagjai elhatározták, hogy mindenben segíteni fogják a gyerekeket és a szüleiket.

Tanúsíthatom, hogy a tíz év alatt,amíg odajártunk, mindent megtettek, amit emberileg és anyagilag lehetett!

Bátorka szobájából semmi sem hiányzott.Tv, videó, könyvek, játékok. Nem volt olyan kívánsága, amit ne teljesítettek volna. Sokszor bementünk a városba. Sétálgattunk, játszottunk, beültünk valahová. Bárhová mentünk, a költségeket az alapítvány állta.Nem volt olyan év, hogy ne mentünk volna el nyaralni. Oda utaztunk  ahová akartunk. Bejártuk az ország legszebb részeit . Ezen kívül, a főorvosnő, és az ápolónők is rendszeresen hazavitték Bátorkát. Egyenértékű családtag volt mindenhol. Sok családja, sok barátja volt. Mindenki nagyon szerette. Öröm volt bemenni hozzá. Láttam milyen jól bánnak vele, és ez megnyugtatott.

A sok szeretet  és törődés meghozta gyümölcsét. Kedves , eleven gyerekké formálódott. Hat éves korában magántanár kezdett járni hozzá. Berendeztek számára egy kisebb szobát ahol tanították. Úgy élt a kórházban mint egy nagy családban. Nagyon hálás vagyok azért amit érte tettek. A többi gyerek  akik oda jártak, szintén mindent megkaptak az alapítványtól, és az ápolónőktől is. Nem láttam soha félelmet, vagy megkülönböztetést. Mindenki megtette azt, amire emberileg képes volt.

Ennek a légkörnek köszönhetően, Bátorka szépen fejlődött. Tanulni mindig nagyon szeretett.

Egyik délután egy kislányt és egy kisfiút találtam a szobájában. Olyanok voltak mint az egészséges gyerekek. Katinka néhány évvel idősebb volt mint Bátorka. Gyönyörű, de nehezen barátkozó kislány. Andráska pedig úgy maradt meg az emlékeimben, hogy „az a szomorú arcú gyerek”. Mindkettőjüket az osztályra hordták kezelésre. Ha valami betegséget elkaptak, akkor is ide kellett őket felhozni vidékről.

Sikerült megismerkednem Katinka mamájával. Szűkszavú, szorongó, megtört asszony volt. 1990-ben jöttek át a román határon Andráska mamájával. A két család egy vidéki faluban húzta meg magát. Nem számíthattak senkire sem, csak egymásra. 1995-től ,az alapítvány mindenben segítette őket. Így hát fel tudtak járni Budapestre.

Kaptak pénzt nyaralásra, bútorokra, gyógyszerekre, vitaminokra, útiköltségre, játékokra,ruhára.Minden gyerek születésnapját együtt ünnepeltük,de karácsonykor , és más ünnepnapokon is kaptak ajándékot.

Ha kezelésre mentünk, üdítővel, szendviccsel, meglepetés ajándékkal várták őket. Ezen kívül,minden család kapott pénzbeli segítséget is, minden hónapban. Nos, ők valóban a gyerekekre költötték a pénzt amit kaptak.

A szülők nehezen találtak munkát. Ha mégis sikerült, akkor még mindig ott volt az előítélet,a szorongás,hogy elveszítik a munkájukat ha a gyerekek megbetegednek.

Küzdeniük kellett a betegséggel, az emberek rosszindulatával, sokszor családtagokkal is. Mivel szabad ember voltam, ezért elhatároztam, hogy szombatonként meglátogatom őket. Katinka mamája mindig szeretettel várt. Került az asztalra sütemény, tea. Férje  ügyes kezű asztalos, de sajnos súlyos alkoholista volt. Az asszony egyedül cipelte beteg gyermeke terhét.

A szorongás és a félelem szinte tapintható volt az otthonukban. Sajnos Katinka a vírus mellett még epilepsziás is lett, ami nem csoda ilyen körülmények között. Sokat beszélgettünk. Lassan feloldódtak, és elfogadtak. Néha eljött hozzájuk Andráska is. A két gyerek jobban szerette egymást, mint az édestestvérek. Andráska édesanyjával sohasem találkoztam. Valahogy sikerült elkerülnünk egymást. Két évig jártam hozzájuk,közben látogattam Bátorkát is. Egy nap, számomra szörnyű hírrel fogadott a főorvosnő. Andráska intézetbe került, Bátorkának pedig nevelőszülőt keresnek.A kórház vezetősége úgy döntött, hogy a kisfiú nincs olyan állapotban, hogy továbbra is bent kellene élnie. Mintha szíven szúrtak volna. Ott álltam leforrázva, megháborodott lélekkel. Nem sok jót gondoltam magamról, de Istenről sem. Szóval azért adtad nekem, hogy most elvedd!-vádoltam Őt.Kárhoztattam magamat és Istent is.

Néhány nap múlva, Bátorkával Agárdra utaztunk egy hétre. Egyik este, ahogy felnéztem a gyönyörű csillagos égre, valami megindította a szívemet. Fogtam Bátorka pici kezét, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha együtt maradhatnánk! Életemben először szerettem egy gyereket úgy, mintha én szültem volna. Ahogy néztem az eget, egy nagyon komoly döntést hoztam. Ha kell az életem árán is! Bár sokat voltam betegek között, de sem tudásom, sem tapasztalatom nem volt megfelelő. Azt mondtam Istennek: én ma odaadom az életemet Bátorka életéért cserébe! Gyermeki hitem odaszánása volt ez.

 Még csak két éve voltam hívő, és bizony, Istent sokszor én is egy zord, folyamatosan ítélő személynek, de nem egy szerető Atyának képzeltem. A legtöbb ember, aki így gondolkodik róla, beteges rossz apaképpel rendelkezik. Ahogy apám bánt velem,amilyen kép élt bennem róla, úgy gondoltam Istenre is. De Isten komolyan vette döntésemet! Azon az éjszakán örökre eltűnt a félelem belőlem attól, hogy megfertőződhetek! Békesség ,és csodálatos mély, természetfeletti szeretet töltötte be a szívemet! Nemsokára én is ringbe szálltam Bátorkáért és Andráskáért.Az egyik tanítómmal ,aki nagyon jó barátom volt,elmentünk meglátogatni Andráskát. Ahogy megláttam, elszörnyedtem tőle. Ült a tv előtt, bámulta mozdulatlanul, de „élet” nem volt benne. A lelke szét volt zúzva. Soha nem felejtem el azt a képet. Úgy éreztem a gyerek megsemmisült. Lélegzik, él, de semmi más. Szerencsére az igazgató egy nagyon kedves, jóindulatú ember volt. Örült nekünk és szívesen beszélgetett velünk. Egy kicsit kezdett bennem a kép az intézetekről megváltozni. Gyűlöltem a rendszert, mert a melegek nagyon sok rosszat terjesztettek róluk. Megnézhettük a szobákat és beszélgettünk néhány gyerekkel. Láttam, hogy Andráska is jól el van látva, s bár betegszobán volt, néhány nevelő ,és az igazgató is szerette, törődött vele. Évekig mesélte az élményeit. Nagyon sokáig hordta azt a pólót, amit ott kapott.Mivel mind a két gyermeknek nevelőszülőt kerestek, csodálatos módon, néhány hónap múlva, mind a két fiút megkaphattam. Nos ez valódi csoda volt! A törvény egyetlen pontjának sem feleltem meg. Egyedülálló, albérletben lakó (egy rossz döntés miatt elveszítettem a lakásomat) állásomat éppen elveszítő emberke voltam. Emlékszem, amikor először megkaptam a levelet, hogy a fentiek miatt alkalmatlan vagyok.Az állandó feszültség miatt az ágyamra rogytam, és csak annyit tudtam kinyögni Istennek: „ha már nem adod nekem őket, kérlek a legjobbnak add, aki csak létezik a földön!” Másnap reggel, amikor épp az új munkahelyemre akartam menni, megszólalt a telefon.

A Fővárosi Intézet biztosít számunkra egy három szobás albérleti lakást a Római parton,Budapest egyik legszebb kerületében. Kaptam egy lehetőséget. Menjek be a kulcsért,és a papírokért.

Isten szemében alkalmas voltam.